H-1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. - Telefon: (36-1) 322-1226 - Fax: (36-1) 342-1942
Várjuk levelét
A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) életében a 2009-es év jelentős változást hozott. Hosszú tárgyalások, egyeztetések után a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete (RDSZ) és a Textilipari Dolgozók Szakszervezete (TDSZ) fúzióra lépett a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetével.
2011. július 1-jén csatlakozott szakszervezetünkhöz a Bőripari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) is.
Célunk, hogy Magyarországon egységes ipari szakszervezetet jöjjön létre, amely erőit koncentrálva tud fellépni a munkavállalói jogokért. Ennek érdekében a már megkezdett fúziós törekvéseinket folytatjuk.
A BDSZ XXXIV. Kongresszusára 2014. november 13-14-én került sor. A BDSZ kongresszusi küldöttei egyhangú döntéssel elfogadták az elmúlt öt évről szóló beszámolót, valamit megtárgyalták és elfogadták a szakszervezet 5 éves programját. (a program itt olvasható) Megválasztották az új vezetést is. A szakszervezet elnöke Rabi Ferenc, a két alelnök: Pápis László és Varga Éva.
A négy szakszervezet története:
A BÁNYÁSZSZAKSZERVEZET
A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) száz éves múltra visszatekintő érdekvédelmi szervezet. Az első lépés a megalakulás felé 1903-ban történt, a Magyarországi Bányamunkások I. Országos Konferenciájának összehívásával. 1913-ban megjelent a Bányamunkás lap és testvérlapja, a Bergarbeiter, amely már a szakszervezetszerű működés kezdetét jelentette.
A szakszervezet hivatalos bejegyzésére azonban csak 1918-ban került sor, amikor is a Magyar Királyi Belügyminiszter jóváhagyta a Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének alapszabályát.
A szakszervezet - közismert nevén - a bányászszakszervezet hivatalos elnevezése többször is változott az elmúlt évtizedek során, szerepe és küldetése azonban változatlan maradt, a bányamunkások érdekeinek védelme és képviselete. A bányászszakszervezet története során mindig példamutató egységéről, szolidaritásáról, akcióképességéről volt híres. Negyven év után Magyarországon először 1988 augusztusában a pécsi bányászok sztrájkja, majd egy évre rá a mecseki uránbányászok melletti tömeges bányászdemonstráció nyomán kényszerültek az akkori kormányok tárgyalóasztalhoz ülni a bányászszakszervezet képviselőivel.
Az utóbbi évtized bányabezárásai következtében jelentősen csökkent tagságunk, de a BDSZ még ma is meghatározó az ágazati szakszervezetek sorában. A kormányzat és a munkáltatók szervezett erőként és korrekt, kiszámítható, felkészült tárgyalópartnerként tartják számon.
A BDSZ ágazati szakszervezet, tagjaink a mélyműveléses és külszíni bányászok, a bauxitbányászok, az uránbányászok, a vegyes ásványbányászat és feldolgozóipar, a kő-kavicsbányászat, a hazai szénsavtermelés és feldolgozás, a vízbányászat, valamint a bánya- és energiaipar háttérágazataiban dolgozók köréből tevődik össze. Tagjaink sorába tudhatjuk egyéb ipari munkahelyek (lakókocsi-gyártók) munkavállalóit is.
Tagságunk további meghatározó részét a fenti cégektől korábban nyugdíjba vonult több mint húszezer bányásznyugdíjas teszi ki. A kilencven bányász nyugdíjas alapszervezet összefogását, irányítását az Országos Nyugdíjas Választmány látja el.
A bányászszakszervezet gazdag szakmai múlttal és számottevő kulturális és sporthagyományokkal rendelkezik, ezért kiemelkedő feladatának tartja e hagyományok ápolását. A művelődési tevékenységet, és az egyre szélesebb körben terjedő bányász hagyományőrzéssel kapcsolatos feladatokat a BDSZ által alapított Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség irányítja. A bányaipar területén két BDSZ szintű alapítvány és egy segélyezési alap működik.
A Bányász Kultúráért Alapítvány a művelődés és a kultúra területén, az intézmények kiemelt programjaihoz, az amatőr művészeti együttesek munkájához, a zenekari fesztiválok rendezéséhez nyújt segítséget, támogatást. A Bányászokért Alapítvány a bányász hagyományőrzés, az ezzel kapcsolatos rendezvények és kiadványok támogatásával, a szociális jellegű költségekhez való hozzájárulással segíti a haladó hagyományok ápolását.
A Bányászati Segélyalap alapvető célja a bányabalesetben elhunytak hozzátartozóinak megsegítése, a baleseti sérültek és szociálisan rászorultak segélyezése minden évben a Bányásznap idején. A gazdasági válság miatt létrehozott Gazdasági Válság Segélyezési alap, a nehéz helyzetbe került szakszervezeti tagokat segíti.
Tagjai vagyunk a világ egyik legnagyobb ágazati szakszervezeti szövetségének a Global IndustriAll-nak valamint az Európai IndustriAll Szövetségnek (Európai Ipari Szakszervezetek Szövetsége). A BDSZ elnökét megválasztották IndustriAll Europe Szociális Párbeszéd Szakpolitikai Bizottsága elnökének.
Saját tulajdonú szakszervezeti székházunk Budapesten, a VI. ker. Városligeti fasor 46-48. szám alatt található. A szakszervezet üdülőket működtet.
Van saját bányász címerünk, jelvényünk és himnuszunk. Minden év szeptemberének első vasárnapján a Bányásznapot, december 4-én pedig Szent Borbálát, a bányászok védőszentjét ünnepeljük.
A bányászokat a világban és Magyarországon is a társadalom megkülönböztetett figyelme és megbecsülése övezi.
A bányászszakszervezet hosszú fennállása alatt, ha kellett éhségsztrájkokkal, ha kellett széncsatákkal, munkaversennyel, lobbizással, szakértői tárgyalással, és ha szükséges volt, sztrájkkal, demonstrációval lépett fel a munkavállalók érdekeinek kivívása vagy védelme érdekében. Számtalan korábbi vívmány, szerzett jog ma is megilleti a bányászokat. Ezek többségét törvények, rendeletek garantálják, egy részüket pedig a bányászatban általánosan meglévő kollektív szerződésekben rögzített és kikényszeríthető megállapodások garantálják.
A bánya-erőmű vertikumokban dolgozó bányászainkat Villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződés védi, 1995 óta. A vertikumon kívüli szénbányászat és egyéb bányászati tevékenységet folytató cégek dolgozói érdekvédelmében létrehoztuk a Bányászati Ágazati Párbeszéd Bizottságot és itt is tárgyalunk egy ágazati kollektív szerződés megkötéséről. A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének központi lapja a "Bányamunkás", amely 1913 óta kitartóan szolgálja a szakszervezeti tagság és a bányász munkavállalók érdekeit.
RUHÁZATIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete 133 éves múltra tekint vissza. Az első lépéseket 1876-ban a szabómunkások hazafias érzelmei, megmozdulásai jelentették. A magyar munkás mozgalomban mindig is jelentős szerepet játszottak a szabómunkások. A szakszervezetet először 1877. május 13-án jegyezték be a Szabósegédek Egyletének megalakulásával. 1893. május 1-jén jelent meg az első szaklap, mely összekötötte, tájékoztatta, ha kellett mozgósította a tagságot. Elődeink több mint 100 éves követelései ma is időszerűek: harc a munkaidő csökkentéséért, a béremelésért, a pihenő időkért, a tisztességes normáért.
1952. augusztus 2-án tartotta XVIII. közös kongresszusát a Textil és Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete. Azonban a két szervezet csak 1956-ig dolgozott együtt. A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete a XIX. Kongresszusán kivált a közös szervezetből és újraszervezte
tagságát. Ismét megjelent a Ruházati Munkás című heti lap.
A szabómunkások közül számos nagyszerű vezető került ki, melyek közül többen dolgoztak minisztériumokban, országgyűlési képviselőként, különböző igazgatói, polgármesteri helyeket töltöttek be, - büszkék vagyunk rájuk.
Nagy múlttal, több ezer főt foglalkoztató gyáraink mára szinte mindegyike bezárta kapuit. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők:
Debreceni Ruhagyár (1949 alakult), Férfi Fehérneműgyár Budapest (Fekete Tulipán 1945), Kaposvári Ruhagyár (1970 évek eleje), Május 1. Ruhagyár (1948), Páva Női Fehérnemű Gyár (1975), Salgótarjáni Ruhagyár (1960), Soproni Ruhagyár (1950), Szegedi Ruhagyár (1950) STYL Ruhagyár Szombathely (1953- egyetlen, ami még működik), Vörös Október Ruhagyár (1948), Zalaegerszegi Ruhagyár (1950).
Meg kell említeni a Mező Imre Ruhaipari Szakképző Iskolát, és a Magyar Divat Intézetet, melyek 1954-től szorosan együtt működtek szakszervezetünkkel.
A gyárbezárásokkal a női munkaerőt foglalkoztató munkahelyek ezrei szűntek meg, mellyel együtt elvesztettük szakszervezeti tagságunk nagy részét is.
Ezért döntöttek úgy a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének XXXII. Kongresszusának küldöttei, hogy szervezetünk fúzióra lép a szintén nagy múlttal rendelkező Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetével és a Textilipar Dolgozók Szakszervezetével.
TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
A XIX. század társadalmi, gazdasági berendezkedésében a bécsi udvar gátolta a magyar ipar - ezen belül a textilipar - fejlődését. Ennek megfelelően a textilipar lassú fejlődésével magyarázható, hogy a textilipari munkásmozgalom is lassan alakult ki Magyarországon.
Az első textilgyári sztrájkot 1890-ben jegyezték fel, amikor az Újpesti Jutagyár munkásai a 12 órás munkanap ellen és magasabb bérért harcoltak. Jelentős sztrájk volt az Újpesti Pamutfonó és Szövőgyárban 1895-ben. Itt 1100 munkás harcolt és elérték, hogy a napi munkaidőt 11 órára szállították le, és 6-15 százalékos béremelést kaptak. A textilmunkások tehát már a szakszervezet megjelenése előtt is keményen felléptek kizsákmányolásuk ellen.
A magyarországi szakegyletek első kongresszusának idején, 1899-ben négy textilipari szakegylet működött összesen 426 taggal. A Magyarországi Textilipari Munkások és Munkásnők Szövetsége 1905-ben alakult meg. 1905. május 20-a, a szakszervezet megalakulásának időpontja, fordulópontot jelentett a magyarországi textilipari munkásság történetében. A szakszervezet alapítása a paszományos szakegyletből indult ki, első elnöke ennek vezetője Schwarz Samu volt, aki 25 éven át irányította a szakszervezetet. 1906. június 7-én jelent meg a textilmunkásság első szaklapja "Textilmunkás" címmel.
Az első világháború előtti évtizedben a textilipar fejlődése gyorsabb volt az ipar általános fejlődésénél. 1898. és 1913. között a magyar textiliparban a gépek száma és a termelés értéke több mint négyszeresére, a munkások száma három és félszeresére emelkedett.
A textilipari munkások legnagyobb része akkor már nagyüzemekben dolgozott. A szakszervezet azonban nem tudta eléggé érvényesíteni a befolyását a nagyüzemi munkásságra, mely túlnyomórészt szervezetlen maradt. Sztrájkharcai általában a nyomor, az éhezés hatására törtek ki, és szervezetlenségük miatt többnyire eredménytelenek voltak.
1922-ben a textiliparban a bérharcok, kizárások, sztrájkok egész áradata indult meg. A tűrhetetlenül fokozódó drágaság, a pénz elértéktelenedése elviselhetetlenné tette a textilmunkások amúgy is nyomorúságos helyzetét. A harcok túlnyomórészt szervezetlenül indultak, az elkeseredés robbantotta ki őket. Egy részük elbukott, nagyobb részük kisebb-nagyobb béremeléssel végződött. A textilipar ezalatt rohamosan fejlődött, 1925-ben már 35000 munkást foglalkoztatott. 1925-26-ban az infláció megszűnésével, az árak stabilizálásával egyidejűleg csökkent a textilipari sztrájkharcok száma, s megváltozott jellegük is.
A második világháború kitörése nehéz helyzetbe hozta a magyar textilipart. Máról holnapra megszűnt, vagy erősen csökkent a legtöbb nyersanyag behozatala, helyettük pótanyagokat és papírt használtak. Fokozódott a munkásmozgalomra nehezedő terror, megszüntették a 8 órás munkanapot, a minimális bérek időnkénti emelése messze elmaradt az árak emelése mögött. Az üzemek racionalizálása, az új vezetők megjelenése, a pótanyagok bevezetése nagy megterhelést jelentett a munkásoknak. A munkabér és munkaidő rendeletet a munkáltatók igyekeztek kijátszani, néha 13-14 órát dolgoztattak fiatal lányokkal, asszonyokkal.
A második világháborút követően jelentős átalakuláson ment keresztül a textilipar, melynek eredményeként rendkívüli mértékben növekedett az iparág, a foglalkoztatottság. Több ezres nagyvállalatok jöttek létre, s a szakszervezeti taglétszám is százezres nagyságrendű volt.
A rendszerváltást követően az ország társadalmi, gazdasági átalakulása közepette a textilipar helyzete is ellentmondásosan alakult. A keleti piac megszűnése, a fejlett országokban ható recesszió, a belföldi fizetőképes kereslet csökkenése, a gazdaság szervezeti átalakulásával együtt járó tulajdonreform, a privatizáció a textilipart is jelentősen átalakította. A rendszerváltás óta a gazdálkodó szervezetek száma, nagysága és struktúrája lényegesen megváltozott, melynek következtében drasztikusan csökkent a munkahelyek és a foglalkoztatottak száma, így a szakszervezeti taglétszám is.
A textilesek szakszervezete - a hosszú évtizedek alatt - sokféle nehézséggel kényszerült megküzdeni. Évszázados gondja a textiliparnak az igen alacsony bérezés. A nehézségek azonban mindez idáig nem tudták legyőzni a szakszervezetet, amely a legkritikusabb időkben is képes volt talpon maradni és megújulni úgy, hogy tovább vitte mind azt, ami eleink munkájából vállalható.
Be kellett azonban látnunk - s a távoli és közeli múlt is ezt támasztja alá -, hogy a szakszervezeti munka hatékonyságát, az ágazati célok megvalósítását csak jól szervezett és jól működő tevékenységgel lehet biztosítani. Ezt felismerve döntött úgy a TDSZ XXXI. Kongresszusa, hogy a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetével, valamint a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetével fúzióra lépve a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetében egyesülő szakszervezetekkel egymást erősítve folytatja tevékenységét.
BŐRIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
A KEZDET 1868.
A Bőripari Dolgozók Szakszervezete mozgalmának története rendkívül szerteágazó. Alapítói között megtalálható: cipészek, csizmadiák, cipőfelsőrész-készítők, tímárok, szíjgyártók, nyergesek, bőröndösök, bőrdíszművesek, szűcsök, kesztyűsök, sapkások, szőrmekészítők.
Elődeink 1868 július 12-én alapították meg az Általános Cipészmunkások Szakegyletét. A korabeli feljegyzések szerint a szervezkedni akaró cipészeket üldözték, az agitátorokat elfogták, becsukták vagy eltoloncolták. A cipészeket azonban nem lehetett eltántorítani a szervezkedéstől. 1872-ben szövetkeztek a csizmadiákkal, így nevük Cipész és Csizmadia Munkások és Munkásnők Szakegylete lett.
A szakszervezet erősödését a hatóságok akadályozták, a szervezet vezetőit kiutasították Budapestről, ami a szervezkedési kedvet megállította. A mozgalom több éven át tartó stagnálása után 1892-ben a budapesti Bőröndös Szíjgyártó Nyerges Munkások Szakegyletet alakítottak.
A szakmában mindenütt jellemzőek voltak az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények. Általános volt a 14-16 órás munkanap. De mivel e szakmák szezonjellegűek voltak, a munkaidő a főidényben 15-16 óra is lehetett, de előfordult a 18-20 óra is. A cipőfelsőrész-készítők első harca 1894-ben a 10 órás munkanapért és a minimális bérért volt. Ugyanebben az évben a Budapesti Bőröndös Munkások kilenc hétig vívtak sikerrel végződő bérharcot.
A szakszervezetek arra törekedtek, hogy a kivívott magasabb munkabéreket szerződések megkötésével is biztosítsák. A munkaadók még idegenkedtek a kollektív szerződésektől és ragaszkodtak ahhoz, hogy becsületszavuk elégséges garancia legyen a megadott munkabérek betartására. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy adott szavuk nem sokat ér és a további harcokban a kollektív szerződéshez ragaszkodtak a munkások. 1920. végére a szakszervezetek szervezettsége elért a 10 ezer főt. A szakszervezeti tagok adakozásából és az ingatlanok eladásából elődeink megvásárolták a Dob utcai székházat. Ezzel teremtették meg a bőripari munkások otthonát. A két háború közötti évek - főleg a gazdasági világválság hatására - a legharcosabbak voltak a szervezetünk életében. A 30-as évek végefelé a háborús készülődés hatására több munkástörvényt is hoztak, pl. szabályozták a cipő és bőripar legkisebb béreket. A taglétszám országosan folyamatosan nőtt és 1945. végére elérte az egymilliót.
A háború után 1945. február 5-én a Magyar Bőripari Munkások Országos Szabad Szakszervezete a Dob utcai székházban kezdte meg ismét működését. A szakszervezetekbe visszatértek a rokonszakmák és 1946. augusztus 1-jén életbe léptek a bőripari szakmákban megkötött új kollektív szerződések.
A BŐRIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE A SZOCIALIZMUS IDŐSZAKÁBAN
Az iparági szervezkedés felülről jött létre, a SZOT Titkársága 1949. július 22-én mondta ki a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének létrejöttét. Az ágazati szakszervezetek az adott keretek között igyekeztek önállóságukkal élni. A szakmák a bérezés, üdülés területén léptek fel a tagságuk érdekében, szociális, egészségügyi és munkavédelmi intézkedéseket foganatosítottak. A szakszervezetek a tagok napi
problémáival foglalkoztak, a gyermekeik bölcsődei, óvodai elhelyezésével, beiskolázás támogatása jelentette sokaknak a szakszervezethez való kötődést. Szakszervezeti csoportok alakultak, amelyeket a bizalmiak irányítottak. A bizalmi legfontosabb joga volt az egyetértési jog, melyet a dolgozók személyi alapbérének megállapításában gyakorolt. A bizalmi képviselte a csoport tagjait, a munkaviszonyt érintő kérdésekben a dolgozók érdekében, nevében és helyettük eljárhatott. A kollektív szerződésben foglaltak azonban nem a munkáltató és a munkavállaló szabad alkujaként jöttek létre, hiszen ekkor még az állam határozta meg annak tartalmát. A 80-as évek második felében érzékelhetővé vált a válság a gazdaságban és a társadalomban. A növekvő árak a folyamatosan csökkenő reálbérek, az elértéktelenedő nyugdíjak már a családok hétköznapjaiban is súlyos problémát okoztak. A SZOT új vezetése 1988. júliusában felhívással fordult a szervezett dolgozókhoz, melyben fordulatot, reformot és megújulást követelt az egész társadalomban és a szakszervezeti mozgalomban. 1988. december 2-4-én sorra kerülő szakszervezetek országos értekezlete kimondta, hogy a szakszervezet olyan érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezet, amely nem részese a hatalomnak. E tanácskozást követően sorra tartották meg a szakmai, ágazati szakszervezetek az előrehozott kongresszusaikat.
A Bőripari Dolgozók Szakszervezete 1989-ben megtartott kongresszusán a küldöttek kiálltak a bőrös- cipős- konfekciós szakmák erőteljesebb képviseletéért, az 1991-es rendkívüli kongresszus pedig nagy felelősséggel a szervezeti átalakítás mellett a bőrös, cipős és konfekciós szakma egysége mellett döntött.
A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKA
A rendszerváltás gyökeresen átalakította a bőr- konfekció- és cipőgyártással foglalkozó nagyvállalatokat. A KGST megszűnésével összeomlott e szakmák piaci háttere, veszteségessé váltak a bérmunka-gyártások is. A 90-es évek egyre romló gazdasági helyzetére a munkáltatók először szigorú költséggazdálkodással, átszervezetésekkel, majd nagyfokú létszámleépítésekkel reagáltak. Megkezdődtek az állami vállalatok privatizálása. Sem az állam, sem a magántulajdonosok nem tudták megmenteni az ágazatot, elsőként mentek tönkre a bőrgyárak, majd őket a konfekció-ipar követte - jelenleg csak a Samsonite-Hungária Bőrönd Kft működik -, majd ugyanerre a sorsra jutott a cipőgyárak többsége is. A számtalan cipőgyárból jelenleg összesen a BDSZ-hez három cipőgyár tartozik. A szakszervezetek és a munkavállalók nagyon nehezen élték át ezt a helyzetet, legfájdalmasabb veszteség a több ezres munkavállaló - és szakszervezeti tag - elvesztése volt. Ez a helyzet a szakszervezeti szervezeti átalakítást is kikényszerítette. Az egyre fogyó taglétszám már nem biztosította az egyre szűkülő szakszervezet működési költségeit. A Bajza utcai székház bérbeadásával egy ideig sikerült pótolni a működési költségeket, de éppen azért, mert a bérbeadás sok problémával járt, döntöttünk úgy, hogy eladjuk ezt a nagyméretű székházat és egy kisebbre cseréljük. A helyzet nem változott semmit, a befolyt tagdíj továbbra is csak töredéke a működési költségeknek, ezért a maradék szakma és szakszervezeti tag fennmaradásának érdekében felelős döntést kell hoznunk annak érdekében, hogy a meglévő szakszervezeti tagság érdekképviselete hosszú távon is biztosított legyen.
ÁTALAKULÁS "EGYESÜLT ERŐVEL" 2011. JÚLIUS. 1.
A Bőripari Dolgozók Szakszervezete évek óta foglalkozik az egyesülés gondolatával. A 2008. november 22-i XXVII. kongresszus konkrét döntést hozott arról, hogy három szakmával kezdjünk tárgyalásokat a szervezeti integrációról: Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével, a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel és a HVDSZ 2000-el. A 4 fős tárgyaló bizottság első lépésben mindhárom szakszervezet elnökével egyeztetett, ők kinyilvánították, hogy szívesen tárgyalnak befogadásunkról. 2009. év végén megtörtént a Bányász, Textiles és Ruhás Szakszervezet egyesülése. Mind a három szakszervezetnél kongresszus fogadta el a feltételeket. Megváltozott a nevük is, Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete - jelezve azt, hogy ez a szervezet minden ipari szakmára befogadó lenne. A Textilipari Dolgozók Szakszervezete és a Ruhaipari Dolgozók Szakszervezete megszűnt és szervezeti jogutódként textilipari és ruhaipari tagozatként működik tovább a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetén belül.
A 2009. októberi tisztségviselői továbbképzésen a bizalmiak egyhangúan az egyesülést választotta. Az alapszervezetek is megtárgyalták a lehetőségeket és az AET ennek megfelelően teljes egyetértésben döntött az egyesülésről és meghatározta a tárgyalási feltételeket, mert úgy látjuk, hogy ebben a szervezetben látjuk biztosítottnak további működésünk viszonylagos önállóságát.
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Országos Tanácsa egyhangúlag döntött a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének befogadásáról.
Köszönjük alapítóinknak és a sok-sok bizalminak és tisztségviselőnek, hogy eddig fenntartották szervezetünket, őrizték hagyományainkat, bízván állítjuk, hogy most is jól döntöttünk és továbbra is megtaláljuk tagságunk megfelelő védelmét az új szervezetben.
Remélhetőleg ezzel a rövid bemutatkozással sikerült felkelteni szakszervezetünk, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete iránt az érdeklődésedet. Ha úgy döntesz, hogy belépsz hozzánk, a tagunk, a társunk leszel, jelentkezz! Nevedet és elérhetőségedet küld el az e-mail címünkre, vagy a BDSZ levelezési címére (1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48.) Mi várunk, és segítünk Neked. A BDSZ tagsága együttesen már sok eredményt elért.
2011. július 1-jén csatlakozott szakszervezetünkhöz a Bőripari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) is.
Célunk, hogy Magyarországon egységes ipari szakszervezetet jöjjön létre, amely erőit koncentrálva tud fellépni a munkavállalói jogokért. Ennek érdekében a már megkezdett fúziós törekvéseinket folytatjuk.
A BDSZ XXXIV. Kongresszusára 2014. november 13-14-én került sor. A BDSZ kongresszusi küldöttei egyhangú döntéssel elfogadták az elmúlt öt évről szóló beszámolót, valamit megtárgyalták és elfogadták a szakszervezet 5 éves programját. (a program itt olvasható) Megválasztották az új vezetést is. A szakszervezet elnöke Rabi Ferenc, a két alelnök: Pápis László és Varga Éva.
A négy szakszervezet története:
A BÁNYÁSZSZAKSZERVEZET
A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) száz éves múltra visszatekintő érdekvédelmi szervezet. Az első lépés a megalakulás felé 1903-ban történt, a Magyarországi Bányamunkások I. Országos Konferenciájának összehívásával. 1913-ban megjelent a Bányamunkás lap és testvérlapja, a Bergarbeiter, amely már a szakszervezetszerű működés kezdetét jelentette.
A szakszervezet hivatalos bejegyzésére azonban csak 1918-ban került sor, amikor is a Magyar Királyi Belügyminiszter jóváhagyta a Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetségének alapszabályát.
A szakszervezet - közismert nevén - a bányászszakszervezet hivatalos elnevezése többször is változott az elmúlt évtizedek során, szerepe és küldetése azonban változatlan maradt, a bányamunkások érdekeinek védelme és képviselete. A bányászszakszervezet története során mindig példamutató egységéről, szolidaritásáról, akcióképességéről volt híres. Negyven év után Magyarországon először 1988 augusztusában a pécsi bányászok sztrájkja, majd egy évre rá a mecseki uránbányászok melletti tömeges bányászdemonstráció nyomán kényszerültek az akkori kormányok tárgyalóasztalhoz ülni a bányászszakszervezet képviselőivel.
Az utóbbi évtized bányabezárásai következtében jelentősen csökkent tagságunk, de a BDSZ még ma is meghatározó az ágazati szakszervezetek sorában. A kormányzat és a munkáltatók szervezett erőként és korrekt, kiszámítható, felkészült tárgyalópartnerként tartják számon.
A BDSZ ágazati szakszervezet, tagjaink a mélyműveléses és külszíni bányászok, a bauxitbányászok, az uránbányászok, a vegyes ásványbányászat és feldolgozóipar, a kő-kavicsbányászat, a hazai szénsavtermelés és feldolgozás, a vízbányászat, valamint a bánya- és energiaipar háttérágazataiban dolgozók köréből tevődik össze. Tagjaink sorába tudhatjuk egyéb ipari munkahelyek (lakókocsi-gyártók) munkavállalóit is.
Tagságunk további meghatározó részét a fenti cégektől korábban nyugdíjba vonult több mint húszezer bányásznyugdíjas teszi ki. A kilencven bányász nyugdíjas alapszervezet összefogását, irányítását az Országos Nyugdíjas Választmány látja el.
A bányászszakszervezet gazdag szakmai múlttal és számottevő kulturális és sporthagyományokkal rendelkezik, ezért kiemelkedő feladatának tartja e hagyományok ápolását. A művelődési tevékenységet, és az egyre szélesebb körben terjedő bányász hagyományőrzéssel kapcsolatos feladatokat a BDSZ által alapított Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség irányítja. A bányaipar területén két BDSZ szintű alapítvány és egy segélyezési alap működik.
A Bányász Kultúráért Alapítvány a művelődés és a kultúra területén, az intézmények kiemelt programjaihoz, az amatőr művészeti együttesek munkájához, a zenekari fesztiválok rendezéséhez nyújt segítséget, támogatást. A Bányászokért Alapítvány a bányász hagyományőrzés, az ezzel kapcsolatos rendezvények és kiadványok támogatásával, a szociális jellegű költségekhez való hozzájárulással segíti a haladó hagyományok ápolását.
A Bányászati Segélyalap alapvető célja a bányabalesetben elhunytak hozzátartozóinak megsegítése, a baleseti sérültek és szociálisan rászorultak segélyezése minden évben a Bányásznap idején. A gazdasági válság miatt létrehozott Gazdasági Válság Segélyezési alap, a nehéz helyzetbe került szakszervezeti tagokat segíti.
Tagjai vagyunk a világ egyik legnagyobb ágazati szakszervezeti szövetségének a Global IndustriAll-nak valamint az Európai IndustriAll Szövetségnek (Európai Ipari Szakszervezetek Szövetsége). A BDSZ elnökét megválasztották IndustriAll Europe Szociális Párbeszéd Szakpolitikai Bizottsága elnökének.
Saját tulajdonú szakszervezeti székházunk Budapesten, a VI. ker. Városligeti fasor 46-48. szám alatt található. A szakszervezet üdülőket működtet.
Van saját bányász címerünk, jelvényünk és himnuszunk. Minden év szeptemberének első vasárnapján a Bányásznapot, december 4-én pedig Szent Borbálát, a bányászok védőszentjét ünnepeljük.
A bányászokat a világban és Magyarországon is a társadalom megkülönböztetett figyelme és megbecsülése övezi.
A bányászszakszervezet hosszú fennállása alatt, ha kellett éhségsztrájkokkal, ha kellett széncsatákkal, munkaversennyel, lobbizással, szakértői tárgyalással, és ha szükséges volt, sztrájkkal, demonstrációval lépett fel a munkavállalók érdekeinek kivívása vagy védelme érdekében. Számtalan korábbi vívmány, szerzett jog ma is megilleti a bányászokat. Ezek többségét törvények, rendeletek garantálják, egy részüket pedig a bányászatban általánosan meglévő kollektív szerződésekben rögzített és kikényszeríthető megállapodások garantálják.
A bánya-erőmű vertikumokban dolgozó bányászainkat Villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződés védi, 1995 óta. A vertikumon kívüli szénbányászat és egyéb bányászati tevékenységet folytató cégek dolgozói érdekvédelmében létrehoztuk a Bányászati Ágazati Párbeszéd Bizottságot és itt is tárgyalunk egy ágazati kollektív szerződés megkötéséről. A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének központi lapja a "Bányamunkás", amely 1913 óta kitartóan szolgálja a szakszervezeti tagság és a bányász munkavállalók érdekeit.
RUHÁZATIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete 133 éves múltra tekint vissza. Az első lépéseket 1876-ban a szabómunkások hazafias érzelmei, megmozdulásai jelentették. A magyar munkás mozgalomban mindig is jelentős szerepet játszottak a szabómunkások. A szakszervezetet először 1877. május 13-án jegyezték be a Szabósegédek Egyletének megalakulásával. 1893. május 1-jén jelent meg az első szaklap, mely összekötötte, tájékoztatta, ha kellett mozgósította a tagságot. Elődeink több mint 100 éves követelései ma is időszerűek: harc a munkaidő csökkentéséért, a béremelésért, a pihenő időkért, a tisztességes normáért.
1952. augusztus 2-án tartotta XVIII. közös kongresszusát a Textil és Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete. Azonban a két szervezet csak 1956-ig dolgozott együtt. A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete a XIX. Kongresszusán kivált a közös szervezetből és újraszervezte
tagságát. Ismét megjelent a Ruházati Munkás című heti lap.
A szabómunkások közül számos nagyszerű vezető került ki, melyek közül többen dolgoztak minisztériumokban, országgyűlési képviselőként, különböző igazgatói, polgármesteri helyeket töltöttek be, - büszkék vagyunk rájuk.
Nagy múlttal, több ezer főt foglalkoztató gyáraink mára szinte mindegyike bezárta kapuit. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők:
Debreceni Ruhagyár (1949 alakult), Férfi Fehérneműgyár Budapest (Fekete Tulipán 1945), Kaposvári Ruhagyár (1970 évek eleje), Május 1. Ruhagyár (1948), Páva Női Fehérnemű Gyár (1975), Salgótarjáni Ruhagyár (1960), Soproni Ruhagyár (1950), Szegedi Ruhagyár (1950) STYL Ruhagyár Szombathely (1953- egyetlen, ami még működik), Vörös Október Ruhagyár (1948), Zalaegerszegi Ruhagyár (1950).
Meg kell említeni a Mező Imre Ruhaipari Szakképző Iskolát, és a Magyar Divat Intézetet, melyek 1954-től szorosan együtt működtek szakszervezetünkkel.
A gyárbezárásokkal a női munkaerőt foglalkoztató munkahelyek ezrei szűntek meg, mellyel együtt elvesztettük szakszervezeti tagságunk nagy részét is.
Ezért döntöttek úgy a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének XXXII. Kongresszusának küldöttei, hogy szervezetünk fúzióra lép a szintén nagy múlttal rendelkező Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetével és a Textilipar Dolgozók Szakszervezetével.
TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
A XIX. század társadalmi, gazdasági berendezkedésében a bécsi udvar gátolta a magyar ipar - ezen belül a textilipar - fejlődését. Ennek megfelelően a textilipar lassú fejlődésével magyarázható, hogy a textilipari munkásmozgalom is lassan alakult ki Magyarországon.
Az első textilgyári sztrájkot 1890-ben jegyezték fel, amikor az Újpesti Jutagyár munkásai a 12 órás munkanap ellen és magasabb bérért harcoltak. Jelentős sztrájk volt az Újpesti Pamutfonó és Szövőgyárban 1895-ben. Itt 1100 munkás harcolt és elérték, hogy a napi munkaidőt 11 órára szállították le, és 6-15 százalékos béremelést kaptak. A textilmunkások tehát már a szakszervezet megjelenése előtt is keményen felléptek kizsákmányolásuk ellen.
A magyarországi szakegyletek első kongresszusának idején, 1899-ben négy textilipari szakegylet működött összesen 426 taggal. A Magyarországi Textilipari Munkások és Munkásnők Szövetsége 1905-ben alakult meg. 1905. május 20-a, a szakszervezet megalakulásának időpontja, fordulópontot jelentett a magyarországi textilipari munkásság történetében. A szakszervezet alapítása a paszományos szakegyletből indult ki, első elnöke ennek vezetője Schwarz Samu volt, aki 25 éven át irányította a szakszervezetet. 1906. június 7-én jelent meg a textilmunkásság első szaklapja "Textilmunkás" címmel.
Az első világháború előtti évtizedben a textilipar fejlődése gyorsabb volt az ipar általános fejlődésénél. 1898. és 1913. között a magyar textiliparban a gépek száma és a termelés értéke több mint négyszeresére, a munkások száma három és félszeresére emelkedett.
A textilipari munkások legnagyobb része akkor már nagyüzemekben dolgozott. A szakszervezet azonban nem tudta eléggé érvényesíteni a befolyását a nagyüzemi munkásságra, mely túlnyomórészt szervezetlen maradt. Sztrájkharcai általában a nyomor, az éhezés hatására törtek ki, és szervezetlenségük miatt többnyire eredménytelenek voltak.
1922-ben a textiliparban a bérharcok, kizárások, sztrájkok egész áradata indult meg. A tűrhetetlenül fokozódó drágaság, a pénz elértéktelenedése elviselhetetlenné tette a textilmunkások amúgy is nyomorúságos helyzetét. A harcok túlnyomórészt szervezetlenül indultak, az elkeseredés robbantotta ki őket. Egy részük elbukott, nagyobb részük kisebb-nagyobb béremeléssel végződött. A textilipar ezalatt rohamosan fejlődött, 1925-ben már 35000 munkást foglalkoztatott. 1925-26-ban az infláció megszűnésével, az árak stabilizálásával egyidejűleg csökkent a textilipari sztrájkharcok száma, s megváltozott jellegük is.
A második világháború kitörése nehéz helyzetbe hozta a magyar textilipart. Máról holnapra megszűnt, vagy erősen csökkent a legtöbb nyersanyag behozatala, helyettük pótanyagokat és papírt használtak. Fokozódott a munkásmozgalomra nehezedő terror, megszüntették a 8 órás munkanapot, a minimális bérek időnkénti emelése messze elmaradt az árak emelése mögött. Az üzemek racionalizálása, az új vezetők megjelenése, a pótanyagok bevezetése nagy megterhelést jelentett a munkásoknak. A munkabér és munkaidő rendeletet a munkáltatók igyekeztek kijátszani, néha 13-14 órát dolgoztattak fiatal lányokkal, asszonyokkal.
A második világháborút követően jelentős átalakuláson ment keresztül a textilipar, melynek eredményeként rendkívüli mértékben növekedett az iparág, a foglalkoztatottság. Több ezres nagyvállalatok jöttek létre, s a szakszervezeti taglétszám is százezres nagyságrendű volt.
A rendszerváltást követően az ország társadalmi, gazdasági átalakulása közepette a textilipar helyzete is ellentmondásosan alakult. A keleti piac megszűnése, a fejlett országokban ható recesszió, a belföldi fizetőképes kereslet csökkenése, a gazdaság szervezeti átalakulásával együtt járó tulajdonreform, a privatizáció a textilipart is jelentősen átalakította. A rendszerváltás óta a gazdálkodó szervezetek száma, nagysága és struktúrája lényegesen megváltozott, melynek következtében drasztikusan csökkent a munkahelyek és a foglalkoztatottak száma, így a szakszervezeti taglétszám is.
A textilesek szakszervezete - a hosszú évtizedek alatt - sokféle nehézséggel kényszerült megküzdeni. Évszázados gondja a textiliparnak az igen alacsony bérezés. A nehézségek azonban mindez idáig nem tudták legyőzni a szakszervezetet, amely a legkritikusabb időkben is képes volt talpon maradni és megújulni úgy, hogy tovább vitte mind azt, ami eleink munkájából vállalható.
Be kellett azonban látnunk - s a távoli és közeli múlt is ezt támasztja alá -, hogy a szakszervezeti munka hatékonyságát, az ágazati célok megvalósítását csak jól szervezett és jól működő tevékenységgel lehet biztosítani. Ezt felismerve döntött úgy a TDSZ XXXI. Kongresszusa, hogy a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetével, valamint a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetével fúzióra lépve a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetében egyesülő szakszervezetekkel egymást erősítve folytatja tevékenységét.
BŐRIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE
A KEZDET 1868.
A Bőripari Dolgozók Szakszervezete mozgalmának története rendkívül szerteágazó. Alapítói között megtalálható: cipészek, csizmadiák, cipőfelsőrész-készítők, tímárok, szíjgyártók, nyergesek, bőröndösök, bőrdíszművesek, szűcsök, kesztyűsök, sapkások, szőrmekészítők.
Elődeink 1868 július 12-én alapították meg az Általános Cipészmunkások Szakegyletét. A korabeli feljegyzések szerint a szervezkedni akaró cipészeket üldözték, az agitátorokat elfogták, becsukták vagy eltoloncolták. A cipészeket azonban nem lehetett eltántorítani a szervezkedéstől. 1872-ben szövetkeztek a csizmadiákkal, így nevük Cipész és Csizmadia Munkások és Munkásnők Szakegylete lett.
A szakszervezet erősödését a hatóságok akadályozták, a szervezet vezetőit kiutasították Budapestről, ami a szervezkedési kedvet megállította. A mozgalom több éven át tartó stagnálása után 1892-ben a budapesti Bőröndös Szíjgyártó Nyerges Munkások Szakegyletet alakítottak.
A szakmában mindenütt jellemzőek voltak az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények. Általános volt a 14-16 órás munkanap. De mivel e szakmák szezonjellegűek voltak, a munkaidő a főidényben 15-16 óra is lehetett, de előfordult a 18-20 óra is. A cipőfelsőrész-készítők első harca 1894-ben a 10 órás munkanapért és a minimális bérért volt. Ugyanebben az évben a Budapesti Bőröndös Munkások kilenc hétig vívtak sikerrel végződő bérharcot.
A szakszervezetek arra törekedtek, hogy a kivívott magasabb munkabéreket szerződések megkötésével is biztosítsák. A munkaadók még idegenkedtek a kollektív szerződésektől és ragaszkodtak ahhoz, hogy becsületszavuk elégséges garancia legyen a megadott munkabérek betartására. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy adott szavuk nem sokat ér és a további harcokban a kollektív szerződéshez ragaszkodtak a munkások. 1920. végére a szakszervezetek szervezettsége elért a 10 ezer főt. A szakszervezeti tagok adakozásából és az ingatlanok eladásából elődeink megvásárolták a Dob utcai székházat. Ezzel teremtették meg a bőripari munkások otthonát. A két háború közötti évek - főleg a gazdasági világválság hatására - a legharcosabbak voltak a szervezetünk életében. A 30-as évek végefelé a háborús készülődés hatására több munkástörvényt is hoztak, pl. szabályozták a cipő és bőripar legkisebb béreket. A taglétszám országosan folyamatosan nőtt és 1945. végére elérte az egymilliót.
A háború után 1945. február 5-én a Magyar Bőripari Munkások Országos Szabad Szakszervezete a Dob utcai székházban kezdte meg ismét működését. A szakszervezetekbe visszatértek a rokonszakmák és 1946. augusztus 1-jén életbe léptek a bőripari szakmákban megkötött új kollektív szerződések.
A BŐRIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE A SZOCIALIZMUS IDŐSZAKÁBAN
Az iparági szervezkedés felülről jött létre, a SZOT Titkársága 1949. július 22-én mondta ki a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének létrejöttét. Az ágazati szakszervezetek az adott keretek között igyekeztek önállóságukkal élni. A szakmák a bérezés, üdülés területén léptek fel a tagságuk érdekében, szociális, egészségügyi és munkavédelmi intézkedéseket foganatosítottak. A szakszervezetek a tagok napi
problémáival foglalkoztak, a gyermekeik bölcsődei, óvodai elhelyezésével, beiskolázás támogatása jelentette sokaknak a szakszervezethez való kötődést. Szakszervezeti csoportok alakultak, amelyeket a bizalmiak irányítottak. A bizalmi legfontosabb joga volt az egyetértési jog, melyet a dolgozók személyi alapbérének megállapításában gyakorolt. A bizalmi képviselte a csoport tagjait, a munkaviszonyt érintő kérdésekben a dolgozók érdekében, nevében és helyettük eljárhatott. A kollektív szerződésben foglaltak azonban nem a munkáltató és a munkavállaló szabad alkujaként jöttek létre, hiszen ekkor még az állam határozta meg annak tartalmát. A 80-as évek második felében érzékelhetővé vált a válság a gazdaságban és a társadalomban. A növekvő árak a folyamatosan csökkenő reálbérek, az elértéktelenedő nyugdíjak már a családok hétköznapjaiban is súlyos problémát okoztak. A SZOT új vezetése 1988. júliusában felhívással fordult a szervezett dolgozókhoz, melyben fordulatot, reformot és megújulást követelt az egész társadalomban és a szakszervezeti mozgalomban. 1988. december 2-4-én sorra kerülő szakszervezetek országos értekezlete kimondta, hogy a szakszervezet olyan érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezet, amely nem részese a hatalomnak. E tanácskozást követően sorra tartották meg a szakmai, ágazati szakszervezetek az előrehozott kongresszusaikat.
A Bőripari Dolgozók Szakszervezete 1989-ben megtartott kongresszusán a küldöttek kiálltak a bőrös- cipős- konfekciós szakmák erőteljesebb képviseletéért, az 1991-es rendkívüli kongresszus pedig nagy felelősséggel a szervezeti átalakítás mellett a bőrös, cipős és konfekciós szakma egysége mellett döntött.
A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKA
A rendszerváltás gyökeresen átalakította a bőr- konfekció- és cipőgyártással foglalkozó nagyvállalatokat. A KGST megszűnésével összeomlott e szakmák piaci háttere, veszteségessé váltak a bérmunka-gyártások is. A 90-es évek egyre romló gazdasági helyzetére a munkáltatók először szigorú költséggazdálkodással, átszervezetésekkel, majd nagyfokú létszámleépítésekkel reagáltak. Megkezdődtek az állami vállalatok privatizálása. Sem az állam, sem a magántulajdonosok nem tudták megmenteni az ágazatot, elsőként mentek tönkre a bőrgyárak, majd őket a konfekció-ipar követte - jelenleg csak a Samsonite-Hungária Bőrönd Kft működik -, majd ugyanerre a sorsra jutott a cipőgyárak többsége is. A számtalan cipőgyárból jelenleg összesen a BDSZ-hez három cipőgyár tartozik. A szakszervezetek és a munkavállalók nagyon nehezen élték át ezt a helyzetet, legfájdalmasabb veszteség a több ezres munkavállaló - és szakszervezeti tag - elvesztése volt. Ez a helyzet a szakszervezeti szervezeti átalakítást is kikényszerítette. Az egyre fogyó taglétszám már nem biztosította az egyre szűkülő szakszervezet működési költségeit. A Bajza utcai székház bérbeadásával egy ideig sikerült pótolni a működési költségeket, de éppen azért, mert a bérbeadás sok problémával járt, döntöttünk úgy, hogy eladjuk ezt a nagyméretű székházat és egy kisebbre cseréljük. A helyzet nem változott semmit, a befolyt tagdíj továbbra is csak töredéke a működési költségeknek, ezért a maradék szakma és szakszervezeti tag fennmaradásának érdekében felelős döntést kell hoznunk annak érdekében, hogy a meglévő szakszervezeti tagság érdekképviselete hosszú távon is biztosított legyen.
ÁTALAKULÁS "EGYESÜLT ERŐVEL" 2011. JÚLIUS. 1.
A Bőripari Dolgozók Szakszervezete évek óta foglalkozik az egyesülés gondolatával. A 2008. november 22-i XXVII. kongresszus konkrét döntést hozott arról, hogy három szakmával kezdjünk tárgyalásokat a szervezeti integrációról: Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével, a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel és a HVDSZ 2000-el. A 4 fős tárgyaló bizottság első lépésben mindhárom szakszervezet elnökével egyeztetett, ők kinyilvánították, hogy szívesen tárgyalnak befogadásunkról. 2009. év végén megtörtént a Bányász, Textiles és Ruhás Szakszervezet egyesülése. Mind a három szakszervezetnél kongresszus fogadta el a feltételeket. Megváltozott a nevük is, Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete - jelezve azt, hogy ez a szervezet minden ipari szakmára befogadó lenne. A Textilipari Dolgozók Szakszervezete és a Ruhaipari Dolgozók Szakszervezete megszűnt és szervezeti jogutódként textilipari és ruhaipari tagozatként működik tovább a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetén belül.
A 2009. októberi tisztségviselői továbbképzésen a bizalmiak egyhangúan az egyesülést választotta. Az alapszervezetek is megtárgyalták a lehetőségeket és az AET ennek megfelelően teljes egyetértésben döntött az egyesülésről és meghatározta a tárgyalási feltételeket, mert úgy látjuk, hogy ebben a szervezetben látjuk biztosítottnak további működésünk viszonylagos önállóságát.
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Országos Tanácsa egyhangúlag döntött a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének befogadásáról.
Köszönjük alapítóinknak és a sok-sok bizalminak és tisztségviselőnek, hogy eddig fenntartották szervezetünket, őrizték hagyományainkat, bízván állítjuk, hogy most is jól döntöttünk és továbbra is megtaláljuk tagságunk megfelelő védelmét az új szervezetben.
Remélhetőleg ezzel a rövid bemutatkozással sikerült felkelteni szakszervezetünk, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete iránt az érdeklődésedet. Ha úgy döntesz, hogy belépsz hozzánk, a tagunk, a társunk leszel, jelentkezz! Nevedet és elérhetőségedet küld el az e-mail címünkre, vagy a BDSZ levelezési címére (1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48.) Mi várunk, és segítünk Neked. A BDSZ tagsága együttesen már sok eredményt elért.
Bemutatkozik a
Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete
Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete
