BDSZ

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

Kettős könyvbemutató Dorogon

A Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány és a Dorogi Bányász Szakszervezeti Szövetség szervezése keretében kettős könyvbemutató volt 2019. február 19.-én a dorogi József Attila Művelődési Házban.

Wágner Ferenc halálának 1. évfordulójára megjelent „Wágner Ferenc az Érdekvédő” című könyvet az író, Ladányi András mutatta be. Ebben összefoglalta Wágner Ferenc kiemelkedő munkásságát és harcos kiállását a közjóért.
Beszédeikben Wágner Ferencről megemlékezett még Glevitzky István elnök, Bánhidi József polgármester (Annavölgy) és Horváth László főszerkesztő is.
Ezt követőem K. Kovács Károly mutatta be „Alkotó Bányászok” című könyvét.
A program alatt a szép számban megjelent hallgatóság több, a bányászokról szóló verset is meghallgathatott Szepesi Zsuzsanna költő előadásában.

  facebooktwitter