BDSZ

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

A Bányász Szakszervezeti Szövetség 2017. augusztus 28-án a dorogi József Attila Művelődési Házban tartotta - 140 meghívott jelenlétében - a 67. Bányásznapi ünnepséget. A következő napokban a környező 10 községben folytatódnak az ünnepségek.

A Himnusz elhangzása után Szepesi Zsuzsanna szavalta el „Ünnep a bányásznap” c. versét. Dr. Tittmann János Dorog város polgármester megnyitója után Glevitzky István a Dorogi Bányász Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke tartotta meg ünnepi beszédét.
A beszédek elhangzása után kitüntetések átadására került sor.

Farda István BDSZ Kongresszusi Emlékérmet, 50–en emléklapot és a korsót vehettek át a jubileumi (70 éves 4 fő, 65 éves 5 fő, 60 éves 24 fő, 50 éves 17 fő) szakszervezeti tagságért.
Ezt követően 45 fő támogatására került sor. 15–15–15 fő támogatását a BDSZ, Dorog város Önkormányzata és Glevitzky István egyéni támogatása biztosította.
Megható pillanat volt amikor Krempf András a Bányász Szakszervezeti Szövetség 2017. június 19-én megválasztott elnöke beszédét így kezdte: „Itt maradt egy korsónk!”, majd meleg szavakkal emlékezett Wagner Ferencre, aki 1990-től volt a Szövetség elnöke és megromlott egészségi állapota miatt nem vállalhatta tovább az elnöki tiszt betöltését. Emiatt maradt meg az egy korsó, amit a későbbiekben adnak át számára.
Az ünnepség a Bányászhimnusz eléneklésével fejeződött be. Az Bányásznapon közreműködött a Tokodaltárói Bányász Kórus.
A rendezvényen a BDSZ-t Gaál Gábor és dr. Horn János képviselte.

  facebooktwitter  business email lists

info kicsi

bmBDSZudulokpraktiker smallErzsebet utalvany banner 160x160 MOSZsinal idunamaszsz

 

 

Bejelentkezés