BDSZ

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

IMG 3748IMG 3823

 

 

 

 

 

 

 

 


Csolnok
A községi bányásznapi megemlékezés után adták át a Bányász Művelődési Házban a K. Kovács József által alapított „Sinszegdíjat”. Az elismert fafaragó népművész elmondta, hogy az új elismerést minden évben azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek szeretnék átadni, akik kiemelkedően támogatják a bányász hagyományőrzést. Elhangzott, hogy ez volt az az eszköz a régi csolnoki bányákban, melyeket a legnagyobb mennyiségben használtak.
– A díj eredeti sinszegek felhasználásával készült, minden egyes darabot sorszámmal láttam el – mondta, majd megjegyezte: az elismeréshez járó pénzjutalom jelképesen két darab egyforintos.
A Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány nevében Glevitzky István elnök vette át a díjat. Sinszegdíjat kapott továbbá ifj. Baranyai Lőrinc a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület első elnöke, illetve dr. Kalocsai Zoltán, a szervezet jelenlegi elnöke. K. Kovács József megköszönte Tafferner József iskolaigazgatónak a támogatását is. Az átadón részt vett Kolonics Péterné polgármester is.

IMG 20200904 132123

A COLAS Északkő Bányászati Kft Tállyai Üzeme 2020. szeptember 4-én tartotta meg 70. Bányásznapi Ünnepségét a Mádi Bortó területén. A bányásznap jó hangulatban telt el melynek során a kollégák kicsit kikapcsolódhattak.