A FEPS, a Friedrich-Ebert Alapítvány, a Közép- és Kelet-Európa Alapítvány és
Bankwatch Hálózat szervezetek közös rendezvényén „Az igazságos átmenet aktualitásáról, a jövőbeli lehetőségekről” tárgyaltak a meghívott résztvevők Budapesten. A találkozón a civil társadalom, szakértők, kutatók, szakszervezet, valamint európai politikusok vettek részt.
Az EU igazságos átmenet programjának jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, valamint annak a helyi közösségek szempontjából való jelentőségeit ismertették a hozzászólók. A rendezvényen Rabi Ferenc elnök mutatta be a BDSZ szerepvállalását, projektjeit, kiadványait, az elért eredményeket.
Az industriAll Europe és az Euromines európai szociális partnerek közös projekt aktuális workshopja Stockholmban került megtartásra. A rendezvény fő témaköre volt a szociális párbeszéd jelentősége az egészséges- és biztonságos munkakörnyezet biztosítása az európai kitermelőiparban, az érintett országok bányászati tevékenységében.
A találkozón az egyes országok képviselői beszámoltak milyen kihívásokat jelent az automatizáió, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, az új technológiák milyen hatással vannak a munkavállalók mentális egészségére. A résztvevők elkötelezettek voltak a biztonságos bányászati kitermelés biztosításában Európában és az érintett tagországokban, amelynek elengedhetetlen része a folyamatos szociális párbeszéd. A rendezvényen a résztvevők beszámoltak a legjobb gyakorlatokról vállalati, regionális és nemzeti szinten egyaránt.
A találkozó másnapján a kollégák meglátogatták a Zinkgruvan mélyművelésű cink- és rézbányát. Szakszervezetünket Rabi Ferenc elnök és Beőthy-Fehér Szabolcs nemzetközi titkár kollégák képviselték.
A BDSZ-ben állítottuk ki az ajkai Bánhelyi József fotókiállítási anyagát az úrkúti mangánbányászatról.
Az Országos Tanács az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
1. A BDSZ XXXVII. Kongresszusa írásos anyagainak jóváhagyása, a Kongresszus lebonyolításával összefüggő személyi, tárgyi, technikai vonatkozású feladatok véglegesítése.
2. A két OT ülés közötti események, aktualitások.
3. Tájékoztató a VKF-ben lebonyolított bértárgyalásokról.
4. Különfélék (közös szakszervezeti fellépést igénylő események, a József Attila Művelődési Ház Bányász Kultúráért Alapítvány kuratóriumának új elnökének elfogadása)
A Cseh Független Szakszervezetek Szövetsége (ASO) meghívására 2024. október 10-12. között Prága városába szakmai találkozón vettünk részt tapasztalatcsere és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése céljából.