A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Bányászati Szövetség a „Munkahelyi egészség és biztonság erősítése a bányászat, kőfejtés ágazatban” című közös projektjének első tájékoztató rendezvényére került sor Gyöngyösön a munkavállalók és munkáltatók képviselőinek részvételével.
Napirendi pontok:
1. Tájékoztató a MASZSZ Nő Tagozatának 2017-2018. évi országos kampányairól
Előadó: Herczeg Mária a MASZSZ Nő Tagozat vezetője
2. A BDSZ Nőbizottság 2018. évi munkatervének megtárgyalása
Előadó: Molnár Ferencné a BDSZ nőbizottságának elnöke
3. Egyebek
Előadó: Molnár Ferencné a BDSZ nőbizottságának elnöke
A bizottság tagjai elfogadták a 2018 évi munkatervet, valamint az itt olvasható állásfoglalást.
A BDSZ Nyugdíjas Választmány Intéző Bizottsága munkatervének megfelelően tartotta meg következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontok kerültek megtárgyalásra.
Szinte zsúfolásig megtelt a Szakszervezetek Háza tanácsterme a „Munkában megrokkantak és elhunytak XXIII. Nemzetközi Emléknap”-ja alkalmából rendezett konferencián, melyen a BDSZ-t a BDSZ Munka- és Egészségvédelmi Bizottság tikára képviselte.
Az emlékülés gyertyagyújtással (megnyújtották Kordás László a MASZSZ elnöke, Nesztinger Péter a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkavédelmi főosztály vezetője és dr. Váró György a Munkavédelmi Képviselőkért Alapítvány kuratórium elnöke) kezdődött, majd öt előadással folytatódott.
A munkahelyi egészség és biztonság a textil- ruházati ágazatban szakmai konferenciát és üzemlátogatást tartottak a pályázatban érdekelt konzorciumi partnerek (BDSZ, MKSZ, MGYOSZ) Békéscsabán az Unicon Ruházati Zrt-nél.