Hagyományainknak megfelelően megrendezésre került a Szent Borbála nap-i megemlékezésünk: Az idei rendezvény helyszíne Karancsság volt. A település Önkormányzatának és a polgármester asszonyának meghívását elfogadva ünnepeltünk ebben a nagy bányász hagyományokkal rendelkező közösségben. Oláh Nándorné Polgármester asszony köszöntője után Baranyi Ákos alapszervezeti elnök Szent Borbála életéről, Dobor István pedig az ünnep fontosságáról emlékezett. Ezt követően került sor az elmúlt évben kiemelkedő közösségi munkát végző tagjaink tevékenységének elismerésére.
Az Emléklapok és a tárgyjutalmak átadása után, a helyi I. István Általános Iskola tanulóinak műsora következett, majd a vizslási Százszorszép Asszonykórus dalcsokra zárta a program első részét. A finom vacsora elfogyasztása után Fülöp Zoltán zenéje biztosította a jó hangulatot és a talpalávalót.
![]() |
![]() |

A szakszervezeti tagság sokak számára nem döntés, hanem örökség – és hit a közösségben. Benkő Tamás útja a bányagép kezelőfülkéjéből indult, majd édesapja példáját követve az érdekvédelem motorjává vált a tállyai üzem dolgozóinak élén. Őszintén beszél az ágazati kihívásokról, a szállítási nehézségek hatásairól és a szakszervezeti munka valós, sokszor kőkemény terepéről.

Az ülésen a következő napirendek kerültek megvitatásra:
- Napirend jóváhagyása, a legutóbbi ülésé jegyzőkönyvének jóváhagyása,
- Az IndustriAll Europe Titkárságának jelentése,
- Syndex kutatás bemutatása az európai ipar helyzetéről,
- európai, nemzet kampányok, akciók,
- 2025-2029-es stratégiai terv elfogadása, végrehajtására,
- A szakszervezeti erő növelése, kapacitásnövelés a következő időszakban,
- Aktualitások az iparpolitikáról, a kollektív tárgyalásokról, szociálpolitikáról, a vállalatpolitikáról,
- Clean Industrial Deal (Tiszta ipari megállapodás) dokumentum jóváhagyása,
- Új Európai Üzemi Tanács koordinátorok kinevezése,
- Az európai autóipar védelme, sürgős intézkedése, stratégiai jövőkép, közös álláspont kialakítása az európai munkáltatói szervezetekkel0 közösen,
- Európai Ifjúsági Stratégia dokumentum megvitatása, jóváhagyása,
- Az egyes régiók, szakpolitikai bizottságok tisztségviselőinek megválasztása,
- Az Európai projektek végrehajtása, költségek áttekintése,
- Egyebek.
Az európai találkozón a BDSZ-t Beőthy-Fehér Szabolcs nemzetközi titkár kolléga képviselte.
A Bányaipari Ágazati Párbeszéd Bizottság november 25-én tartotta soron következő ülését a BDSZ budapesti székházában, a Városligeti fasorban. A meghívóban jelzett napirend – amelyben az ágazat aktuális folyamatai éppúgy szerepeltek, mint a szállítási nehézségek és az energetikai átalakuláshoz kapcsolódó új hasznosítási modellek – garantálta, hogy ez a délelőtt valóban tartalmas legyen.

A Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezet és Karancsalja Önkormányzata 2025. november 22-én, 11 órakor tartotta meg a Karancslejtős–Gusztáv-aknánál azt a megemlékezést, amelyet a Karancslejtős-i Ellenállás 81. évfordulója alkalmából rendeztek.




















