BDSZ

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

unnepseg Karancssagon

Hagyományainknak megfelelően  megrendezésre került a Szent Borbála nap-i megemlékezésünk: Az idei rendezvény helyszíne Karancsság volt. A település Önkormányzatának és a polgármester asszonyának meghívását elfogadva ünnepeltünk ebben a nagy bányász hagyományokkal rendelkező közösségben. Oláh Nándorné Polgármester asszony köszöntője után Baranyi Ákos alapszervezeti elnök Szent Borbála életéről, Dobor István pedig az ünnep fontosságáról emlékezett. Ezt követően került sor az elmúlt évben kiemelkedő közösségi munkát végző tagjaink tevékenységének elismerésére.

Az Emléklapok és a tárgyjutalmak átadása után, a helyi I. István Általános Iskola tanulóinak műsora következett, majd a vizslási Százszorszép Asszonykórus dalcsokra zárta a program első részét. A finom vacsora elfogyasztása után Fülöp Zoltán zenéje biztosította a jó hangulatot és a talpalávalót.

 unnepseg Karancssagon 3  unnepseg Karancssagon 6

6

A Nógrádi Bányász Nyugdíjas Szakszervezet és Karancsalja Önkormányzata 2025. november 22-én, 11 órakor tartotta meg a Karancslejtős–Gusztáv-aknánál azt a megemlékezést, amelyet a Karancslejtős-i Ellenállás 81. évfordulója alkalmából rendeztek.

Bővebben ...

Oravecz Edit az Ajkai Bányász Hagyományőrző Egyesület, valamint az Apte Művészeti Egyesület - Néptáncosok Baráti Köre elnöke Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott a több évtizedes művészeti, hagyományőrző tevékenysége elismeréséül. A BDSZ az ajkai ingatlanában biztosít lehetőséget az Egyesület működéséhez. Gratulálunk a megérdemelt kitüntetéshez és kívánunk a további munkához jó egészséget és

Jó szerencsét!

2025. június 14-én Salgótarján belvárosában rendezték meg a X. Bányász-Kohász Juniálist, amelyen a következő zenekarok vettek részt:

- Ifjúsági Fúvószenekar (Eger)
- Ifjúsági Fúvószenekar (Salgótarján)
- Bányász Kultúráért Alapítvány Fúvószenekara (Gyöngyös)
- Bányász-Kohász Fúvószenekar (Salgótarján)
- Bányász-Kohász Dalkör (Salgótarján)

Fotó: Vendel Lajos

Juniális

490729684 1005867308191046 3796720522331736438 n

A BDSZ Visontai Alapszervezet negyedik alkalommal rendezett horgászversenyt a Markazi tónál tagjai részére. 26 versenyző és családtag részvételével kezdődött a verseny, amely végeredménye a következő lett.

Bővebben ...

facebook oldalunktwitter oldalunkrégi facebook oldalunk free linkedin logo vector r3cq0

A BDSZ adatkezeléséről

 

Belépési nyilatkozat

 

Szórólap

 

Switching to Local:

EN Co funded by the EU POStabla 1

Kapacitás fejlesztés a BDSZ-nélginop

mepaginop4 logo mkszginop2life logobm

BDSZudulok

bmhotelcarbona

praktiker small

Felhasználható időpontok

2025. január-június

2025. július-december

sinal idunamaszsz