A magyar Tudományos Akadémia dísztermében került sor a mintegy 400 regisztrált – köztük a BDSZ képviselője is - hallgatósággal az „Eötvös 100 központi ünnepség”.
A Himnusz elhangzása után
Zenei köszöntő hangzott el Bartókkal és Kodállyal (Budapesti Piarista Gimnázium Vörösmarty Diákkórusa, karnagy: Melegh Béla)
Köszöntők :
Lovász László az MTA elnöke, mint házigazda
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter
Kásler Miklós emberei erőforrások minisztere
(távollétében Szarka László az MTA tagja olvasta fel)
Borhy László az ELTE rektora
Ezt követően mind délelőtt mind délután előadások hangzottak el, majd kamara kiállításra és filmvetítésre került sor. Az 1998-ban készült 56 perces film címe „Az inga leng, a kronométer számol….”
18:30 órakor a Pesti Ferences templomban „Hálaadó misére” került sor.
A program alatt mind a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét (ezüst -10.000.-ft) és színesfém kivitelben (2.000.-ft) és a Magyar Posta emlékbélyegeit lehetett megvásárolni.