BDSZ

A szakszervezeti tagság sokak számára nem döntés, hanem örökség – és hit a közösségben. Benkő Tamás útja a bányagép kezelőfülkéjéből indult, majd édesapja példáját követve az érdekvédelem motorjává vált a tállyai üzem dolgozóinak élén. Őszintén beszél az ágazati kihívásokról, a szállítási nehézségek hatásairól és a szakszervezeti munka valós, sokszor kőkemény terepéről.

– 2020-ban Hámori István, akkori főszerkesztő kérdezett a szakszervezetről a Bányamunkásban, de nem találtam információt arról, hogy mikor és hogyan kezdődött a saját történeted a szakszervezettel? Oszd meg kérlek az olvasókkal, hogy mi volt az a pillanat vagy élethelyzet, amikor azt mondtad: “oké, belépek”, és hogyan lettél végül szakszervezeti tag?

 1999. május 17-én kerültem a Colas Északkő Bányászati Kft. Tállyai Üzemébe, bányászati gépkezelőként. Számomra teljesen természetes volt, hogy belépek a szakszervezetbe – jó érzés volt egy erős és összetartó közösséghez tartozni.

– Volt-e személyes minta, nyomós pillanat a csatlakozás mögött?

Belépésem idején elődöm, és egyben mentorom is az édesapám, Benkő Sándor volt, aki szakszervezeti titkárként szolgálta a közösségünket. 2010 decemberében, amikor már tudtuk, hogy nyugdíjba vonul, megválasztottak a helyi szakszervezeti bizottság titkárának. Édesapámtól rengeteget tanultam arról, mit jelent kiállni a munkavállalók mellett.
Ő ma tiszteletbeli elnökként segíti a testület munkáját, én pedig igyekszem tovább vinni azt a szemléletet és kitartást, amit tőle kaptam.

– Mit jelent ma, 2025 végén szakszervezeti vezetőnek lenni nálatok?

Amikor először vállaltam tisztséget a helyi alapszervezetben akkor még nem igazán voltam felkészülve a munkavállalói érdekképviseletre. Sokat kellett tanulnom, valamint a munkáltatói oldal felé is bizonyítanom kellett, hogy fiatalként is megállom a helyemet az érdekképviselet terén is. Ma ez sokkal nehezebb feladat, mint amikor fiatal, kezdő tisztségviselő voltam. Új kihívások jönnek szembe, és ebben az évben sajnos egy komoly létszámleépítést is meg kellett tapasztalnunk a tállyai üzemben – ilyen helyzetben tisztségviselőként még nem voltam korábban. A feladatok szerteágazóak, nemcsak helyi, hanem ágazati szinten, a BDSZ-en belül is. Folyamatos fókuszt és jelenlétet, a megváltozott bányászati-építőipari környezet miatt még nagyobb figyelmet igényel.

– A legutóbbi BÁPB ülésen (2025.11.25.) tájékoztatást kaptunk a szállítási akadályok munkáltatót sújtó hatásairól. Hogyan hat mindez a munkavállalók hétköznapjaira és a hangulatra?

Jelenleg egy műszakos munkarendben dolgozunk. A kő és alapanyag szállítása közúton jelentősen visszaesett, ma javarészt vasúton történik a fuvarozás. Kamionok ugyan még járnak az üzemből, kerülő utakon, de ez is egyre ritkább.

A legfájóbb hatás egyértelműen az, hogy a társaság munkavállalóktól – köztük szakszervezeti tagoktól is – megvált. A hangulat ennek megfelelően nehéz volt, de mostanra kicsit megnyugodtak a kollégák, miután biztatást kaptunk arra, hogy újabb elbocsátások már nem várhatók. Továbbra is tesszük a dolgunkat a megmaradt létszámmal, ami nagy kihívás elé állítja a kollégákat.

– Ösztönzi-e ez most a dolgozókat csatlakozásra, vagy nehezíti a tagszervezést?

Az idei leépítés után a tagság bővítése rendkívül nehéz lett. Szeretnénk legalább oda visszajutni szervezettségben, ahol az elbocsátások előtt voltunk, de ma sokkal nehezebb meggyőzni a dolgozókat a belépésről. Most a testülettel azon dolgozunk, az elsődleges célunk a meglévő tagjaink megtartása, de természetesen továbbra is várjuk és keressük az új tagokat. Ehhez minden támogatást és segítséget szívesen fogadunk.

– A 2017-ben megújított Kollektív Szerződés vívmányait sikerült azóta is megőrizni?

A Kollektív Szerződésünk 2024-ben részben módosult, de a lényege megmaradt. A legnagyobb eredmény, hogy a tárgyalások során a szakszervezeti javaslatokat a munkáltató elfogadta, sőt: a cég is tett konstruktív, előremutató javaslatokat. Ez számomra hatalmas büszkeség: nem csorbult a szerződésünk, sikerült megőrizni mindazt, amit elődöm és én is kikarcoltunk a dolgozók érdekében.

Benkő Tamás szavaiból pontosan kivehető: a szakszervezeti munka egy mindennap megélt felelősség. A bányászati ágazat most folyamatos átalakuláson megy keresztül nem csak az energiaiparban, de a kő-, kavics bányászatban is. Az infrastruktúra, a szállítás és a munkaerőpiac egyaránt próbára teszi az érdekvédelem erejét. Egyvalami viszont változatlan: csak az az érdekvédelem működik igazán, amely a dolgozókkal együtt, értük létezik – kitartással, párbeszéddel és szolidaritással.

-TAT-