BDSZ

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

IMG 20170624 141512

Meghívásra a BDSZ (Rabi Ferenc és dr. Horn János) is részt vett az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Eegyesület megalapításának (1892.június, Selmecbánya) 125. évfordulója alkalmából Selmecbányán megrendezett ünnepségen.

 Az ünnepségre a selmecbányai Alexandriai Szent Katalin templomban (épült 1488 – 1491 között) került sor. A magyar himnusz eléneklése, majd az egyházmegye köszöntése után, Selmecbánya polgármester asszonya, dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, Prof. Dr Szűcs Péter a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar dékánja, dr. Baksa Csaba a legrégebbik magyar földtudományi egyesület, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke, az Országos Erdészeti Egyesület, Selmecbánya bányász hagyományőrző szervezetek elnökei és a visegrádi négyek nevében hangzott el köszöntő.

A köszöntők után dr. Nagy Lajos az OMBKE elnöke az Egyesület és a magyar bányászat és kohászat jelenlegi eredményeit, gondjait ismertette.
A templomi ünnepség a bányász, kohász és erdész himnuszok eléneklésével fejeződött be.
Ezt követően ötös sorokban a szlovákiai bányász fúvószenekart követve a részvevők az alapító egyetem épülete elé vonultak, ahol koszorúzásra került sor. A BDSZ koszorúját Rabi Ferenc helyezte el az egyetem épületére.