A 71. Bányász nap tiszteletére, hagyományosan megemlékeztünk és megkoszorúztuk a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nógrád Megyei Székházában levő emlékfalnál a bányász emlékhelyet.
A megemlékezés koszorúját a város nevében Pataki Csaba Alpolgármester, az ágazatok nevében Dobor István BIDSZ megyei elnök, Ponyi Edit /HVDSZ2000/, Pál Zoltán /VOLÁN/, Demeter László /MASZSZ- KASZ/ Képviseletvezető helyezte el az emlékfalon.
A Fúvószenekari Találkozót Sajószentpéter Város Önkormányzata és a Sajószentpéteri Művelődési és Sportközpont, Városi Könyvtár szervezete meg. Köszöntőt mondott Dr. Faragó Péter a város polgármestere és Rabi Ferenc a BDSZ elnöke.
A résztvevő együttesek voltak:
1. Bányász-Kohász Fúvószenekar - Salgótarján
2. Perecesi Bányász Konceret Fúvószenekar - Miskolc-Pereces
3. Vasasi Bányász Fúvószenekar - Pécs-Vasas
4. Gyöngyszem Mazsorett Együttes - Sajószentpéter
A BDSZ közreműködésével befejeződött az A.R.J. Ruhagyár felszámolási eljárás folyamata. Ennek eredményeként tagjaink, a munkavállalók mindegyike megkapta elmaradt munkabérét a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Bérgarancia Alaprészéből 2021. július végéig.
A BDSZ Vásáronaményi Területei Alapszervezeténél látogatást tett Sulyokné Kruspán Rozália alelnök és Beőthy-Fehér Szabolcs tanácsos, akik egyeztettek a helyi szakszervezeti tisztségviselőkkel. Korábban 530 munkavállalót foglalkoztató Ruhagyár felszámolása után jelenleg 127-en dolgoznak két varrodánál és további létszámbővülés várható a cégek fejlesztési tervei alapján.