A visontai bányánál rendezték meg a borbála-napi társasági ünnepséget, melyen megkoszorúzták a bányász hősök emléktábláját, elismeréseket adtak át a kiválóan dolgozóknak. Az ünnepség szent misével és szakestéllyel fejeződött be a detki római katolikus templomban és faluházban.
A Szászvári Bányász Szakszervezet szervezésében került sor az ünnepi szentmisére Szent Borbála tiszteletére és a bányász halottak emlékére a szászvári római katolikus templomban, megemlékezés és gyertyagyújtás pedig a Bányász téren. Az ünnepi műsor a Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kamarazenekara és a Szászvári Ifjúsági Tánccsoport előadásával ért véget.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Magyar Bányászati Szövetség, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati egyesület és a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete közös rendezésben kerül sor a Szent Borbála napi országos központi ünnepségre a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet dísztermében.
Zsúfolásig megtelt az MTA előadóterme Pantó György, az MTA rendes tagja, az MTA X. osztály korábbi elnöke 80. születésnapja alkalmából rendezett tudományos ülés, melyen a BDSZ is meghívásra képviseltette magát.
Nyolcadik alkalommal 2016. november 30-án Szent Borbála, a bányászok védőszentje napjához közeli időpontban rendezték meg a mecseki bányavidék iskoláinak bányászattörténeti vetélkedőjét.